blackfriars-hid-napelem-5

Napelemes híd épül Londonban

Napelemes híd épül Londonban

Napelemtáblákkal fedik be Londonban a Temzén átívelő Blackfriars vasúti hidat

blackfriars-hid-napelem-5

Napelemtáblákkal fedik be Londonban a Temzén átívelő Blackfriars vasúti hidat, a világ egyik legnagyobb városi naperőművét létrehozva. Az 1886-ban épült híd felújítása jövő nyárig tart, és hétmillió fontba (2,4 milliárd forint) kerül. Összesen 4400 napelemtábla kerül a hidat borító tetőre, ami alatt a vonatok közlekednek majd.

A Sanyo által gyártott panelek a híresen borongós brit időjárás ellenére az előzetes becslések szerint évi 900 ezer kilowattóra áramot fognak termelni, ezzel a közeli Blackfriars vasútállomás energiaszükségletének felét állja majd a híd, és évi 511 tonnával kevesebb szén-dioxid jut a légkörbe.

blackfriars-hid-napelem2

A kivitelező Solar Century cég szerint nagyvárosi környezetben egyre inkább az állja útját a napenergia felhasználásának, hogy nehéz egybefüggő nagy területeket találni, amit be lehetne fedni napelemekkel. A nagy forgalmú Blackfiars hídon, amin óránként 24 vonat halad át, a 130 éves műemlék tetőszerkezet fölött hatezer négyzetméternyi napelemet helyeznek el, ezzel a világ második működő naperőműhídja lesz egy 2009-ben felépített ausztrál híd után.

blackfriars-hid-napelem4

Ha az ötlet beválik, az a tervezők szerint utat nyithat más ipari épületek hasonló kihasználásához, és nagyvárosi környezetben működő mini naperőművek kialakításához.

blackfriars-hid-napelem3

guardian

Oszd meg a barátaiddal:

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn

Kapcsolódó hírek

Egyre többet költünk Zöldenergiára!

Egyre többet költünk zöldenergiára! – Egy friss ENSZ tanulmány szerint 2010-ben 32 százalékkal nőtt világszerte az az összeg, amelyet környezetbarát energiára költünk. Ennek oka, hogy

napenergia-so2

Napenergia hasznosítás éjszaka is!

Napenergia hasznosítás napsütés nélkül is Ahhoz, hogy a napenergia hasznosítása komoly szerepet játsszon, vagyis jelentős súlyra tegyen szert az áramtermelésben, le kell győzni egy nagy

aram-feltoltes

Áram „benzinkút” a jövő üzemanyagállomása

A jövő „üzemanyagtöltő” állomása Napenergiával működő elektromos autó-töltő parkoló A GE napenergiával működő, elektromos jármű-töltőként is üzemelő fedett autóparkolót épített fel a Connecticut állambéli Plainville-ben,

Scroll to Top

Kérj díjmentes szaktanácsot

Hatékonyan szeretnéd csökkenteni energia kiadásaid?

📲 Kérj díjmentes visszahívást a telefonszámod megadásával.